Történelem

A Pesterzsébet-Központi Református Egyházközség története

Elődeink első istentiszteletüket egy Soroksári úti lakásban tartották meg 1885 februárjában. Ez az esemény indította el őket a gyülekezetté válás útján. Nyolc év elteltével a Posta utcai iskola épületében Erzsébet-Kossuthfalvi Evangéliumi Református Egyház néven fiókegyházzá alakultunk, Szántó János esperes feleskette a tisztségviselőket, a teljes presbitériumot, köztük Bakk Imrét, első gondnokunkat.

 A templomépítés gondolata 1895-ben merül fel először. A terv megvalósítására Hitel Márton földbirtokos és felesége az Erzsébet utcában (ma Ady Endre utca) egy 600 négyszögöles telket adományozott számunkra.

1902-ben a gyülekezet megválasztotta első lelkipásztorát, Molnár Jánost, így az eddigi fiókegyház anyaegyházzá vált. Molnár János 1911-ig szolgált a gyülekezetben, a templomépítés céljára ő indította el a gyűjtést. Ebben az időszakban készült el 1903-ban a szószék,1908-ban pedig megépült a parókia. Az istentiszteleteket az Erzsébet utcai általános iskola tornatermében tartották.

 A gyülekezet második lelkipásztora az 1911 és 1936 közötti években Szinok Zoltán volt. A hitélet gyakorlására ezidőtájt, 1915-ben épült meg az imaház a Hitel Márton által adományozott telken, ahol jelenlegi gyülekezetünk működik. Az imaházat 1922-ben a torony és a karzatok hozzáépítésével bővítették templommá, majd 1927-ben felavatták a 13 regiszteres új orgonát is. 1912-ban megalakult Magyarország nyolcadik cserkészcsapataként a Turul cserkészcsapat. Az 1920-as évek végén Tököl és Szigetszentmiklós határában a gyülekezet létrehozta és működtette a gróf Bethlen Kata Református Árva- és Szeretetházat.

1936-ban dr. Tálas Áront választotta meg a gyülekezet harmadik lelkipásztorává. A már korábban megfogalmazott gondolat, egy nagyobb, az egyházközséget méltóbban reprezentáló templom felépítésének a terve  ismét előtérbe került. Az építendő templom helye a MÁV-val való megállapodás értelmében a MÁV Pesterzsébeten lévő felparcellázatlan területeinek egy része lett volna, a Csarnok térrel szemben, egy 872 négyszögöles, ingyenesen átengedett területen. A meglévő erőforrások kiegészítésére, a templomépítés költségeinek fedezésére nagy erővel indult meg a gyűjtés. A templomtervek elkészítésére pályázatot írtak ki, melyet Benkő János nyert meg. Már a költségvetés is elkészült, azonban a háború közbeszólt, így a templomépítés ügyét későbbre kellett halasztani.

A lelkészlakásba 1944-ben előbb a németek, majd az oroszok költöztek be. A kis templomot hadikórházként, a meglévő épületeket istállóként használták, a templom padjait eltüzelték, rombolást és szemetet hagytak maguk után. A háború előtt szolgáló hat lelkipásztor (lelkész, segédlelkész, négy vallásoktató lelkész) egy kivételével elment. Aki maradt és mentette, őrizte az egyház iratait és értékeit, az Takaró Károly volt.

Az egyházközség újjáéledt, amikor 1946-ban visszakapta a templomot és a parókiát. Gyülekezetünk lelkipásztorainak sorában negyedikként Takaró Károlyt választotta meg papjául. Ő 38 évig szolgálta közösségét. Legnagyobb missziói feladatának a gyülekezetben lévők megtartását és új egyháztagok beépítését tekintette, melynek hűséges társával és munkatársaival együtt eleget is tett, bár az egyházellenes idők nem tették könnyűvé azt. Minden külső hatás ellenére életben tartotta az anyagilag és lélekszámban is kissé megrostált gyülekezetet. Élete végéig, utolsó napjáig szolgált. Egy vasárnap az istentiszteletet még megtartva 1984. február 26-án halt meg.

A gyülekezet ötödik lelkipásztorának fiát, Takaró Tamást választotta meg.1990-ben ismét felvetődött a templomépítés, vagy legalábbis a bővítés gondolata, mert az akkori 350 férőhely - Istennek hála - vasárnaponként szűkösnek bizonyult. Még ebben az évben bejegyzésre került a Református Templom Alapítvány és megindult a gyűjtés. Hoppálné Kun Teréz mérnöknő testvérünk tervei alapján 1992-ben megkezdődött az építkezés. Ennek során 500 férőhelyesre bővült a templom, új padlózatot, ajtókat, ablakokat és tetőt kapott. Teljes felújítás történt az elektromos- és fűtőhálózatban.

1993. december 5-én, gyülekezetünk fennállásának 100. évfordulóján dr. Hegedűs Loránt püspök úr felszentelte az újjáépített templomot. 1998-ban nagyrészt gyülekezeti adományokból készült el a templomudvar, míg 1999-ben a parókia és a gyülekezeti helyiségek külső és belső felújítása valósult meg.2005-ben Kósa Lajosnak, gyülekezetünk főgondnokának elhalálozását követően az egyházközség Brandenburg Sándort választotta meg főgondnokának. Elődjéhez hasonlóan – családjával együtt – hűségesen szolgálja gyülekezetünket és a közegyházat.

A 2000-es évek elejétől a rétegcsoportok tagjai részéről megnövekedett az igény hitmélyítő hetek megtartására. Az évente szaporodó konferenciák, hittan- és ifjúsági táborok egyre nagyobb anyagi tehertételt jelentettek gyülekezetünknek, így felmerült  egy saját konferenciatelep megvételének és kialakításának gondolata. Egyházközségünk 2012-ben a Veszprém vármegyei Úrkúton egy 4000 m2-es ingatlant vásárolt meg, amelyen négy rossz állapotú épület állt. Ezeket gyülekezeti gyűjtésből és állami támogatások felhasználásával felújítottuk. Konferenciatelepünkön - tíz évnyi építkezés lezárásaként és koronájaként - 2023-ban templom épült Isten dicsőségére.

2019-ben gyülekezetünk lelkipásztora, Takaró Tamás Sándor emeritus esperes-lelkipásztor, 35 évnyi hűséges, áldott szolgálat után nyugállományba vonult, egy élő, szeretetteljes, testvéri gyülekezetet hagyva utódjára.

A gyülekezet hatodik lelkipásztorának fiát, Takaró Tamás Dánielt választotta meg.2022-2023-ban az egyházközség területén lévő valamennyi épületet felújítottuk, így a lelkészi hivatalt, a Kálvin-házat, parókiát és a beosztott lelkipásztor lakást is.

Gyülekezetünk immár több mint százharminc éves múltjára visszatekintve, Isten számtalan áldását megtapasztalva hálás szívvel mondhatjuk: „Mindeddig megsegített minket az Úr.” (I. Sámuel 7.12)                          Soli Deo Gloria!